Talán a sors fintora, hogy 2020 tavaszán éppen az utazás témájában készültünk időszaki kiállítást rendezni, melynek munkacíme: 18 vitrinnel a Föld körül. A nyitást azóta többször is kénytelenek voltunk elhalasztani. A kiállításban könyvtárunk állományának segítségével azt szeretnénk megmutatni egy-egy híres utazó életén keresztül, hogy milyen különféle okokból keltek útra a régebbi korok emberei, amikor az utazás még nem számított széles körben elterjedt, mindennapi jelenségnek. Ezekben a napokban az utazás szintén nem számít magától értetődő tevékenységek, a jelenlegi korlátozások ezt a terültet érintik leginkább. Ezért is gondoltuk, ha már a valóságban nem is utazhatunk egy ideig, a készülő kiállítás apropóján – egy-egy megelelőlegezett blogbejegyzés erejéig – képzeletben végigkövethetjük néhány híres utazó kalandjait. Hogy magát a kiállítást mikor tudjuk megnyitni, még senki sem tudja megmondani, de addig is folytatjuk az előkészítő munkálatokat.
A 2021. április 9-én megrendezésre kerülő Földrajz Éjszakája alkalmából készítettünk egy összeállítást, amelyben könyvtárunk digitális gyűjteményében, a Digitálián található, szabadon hozzáférhető, földrajzi témájú könyveinket mutatjuk be. Összesen 17 darab ilyen művet találtunk, ez lehetne jóval több is, de kezdetnek talán megteszi. A közzététel lehetőségeit első sorban a szerzői jog keretei szabják meg, ezért most leginkább régebbi könyveket tudunk ajánlani. (Ebben az ajánlóban a Digitália belső, könyvtári terminálról elérhető földrajzi témájú könyvei nem szerepelnek. Csak a végén tettünk egy kivételt…)
A PTE Közgazdaságtudományi Kar 2020-ban ünnepeli fél évszázados fennállását. A jubileumhoz kapcsolódóan több rendezvényt is szervez a kar, köztük egy az intézmény történetét bemutató kiállítást is, amely osztályunk közreműködésével készült. Ebből ad egy kis ízelítőt a következő blogbejegyzés.
Virtuális kiállítás és múzeumpedagógiai segédanyag
2018/2019-es időszaki kiállításunk „Forradalom, színház, sajtó. Mit üzentek a pécsi aprónyomtatványok a 19. század közepén” címmel volt megtekinthető a Klimo Könyvtárban.
Mivel szeretnénk, hogy kiállításaink ne vesszenek el teljesen lebontásuk után, ezért elhatároztuk, hogy virtuális formában működtetjük őket tovább a TGYO blog felületén. Ennek a három részből álló kiállításnak ezennel a „forradalom” részét tesszük közzé, múzeumpedagógiai tananyaggal kiegészítve. A kiállítás teljes anyaga a katalógusban tekinthető meg, és szabadon letölthető.
A virtuális kiállítás az 1848/49-es forradalom és szabadságharc pécsi vonatkozásait idézi fel a városhoz kötődő aprónyomtatványokon keresztül. Ezek a nyomtatványok – amelyek lehettek hirdetmények, felhívások, rendeletek, tudósítások vagy tábori jelentések is – Kelemen József pécsi kanonok hagyatékában maradtak fenn a Klimo Könyvtárban. Maga Kelemen József a nyomtatványok gyűjtésén túl naplót is vezetett ezekben az években. A kiállítást is az aprónyomtatványok és a vonatkozó naplórészletek párbeszéde kísérte végig.
Minden blogbejegyzéshez kapcsolódik egy múzeumpedagógiai feladatlap, amelyeket a kiállításhoz kötődő múzeumpedagógiai foglalkozásokon használunk. Ezek a feladatlapok használhatók egyénileg vagy tanórákon is. A virtuális kiállításon nem szereplő, további aprónyomtatványok megtekinthetők az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont digitális platformján, a Digitália felületén is. Továbbra is várjuk középiskolás csoportok jelentkezését múzeumpedagógiai foglalkozásunkra.
A foglalkozáson rövid bevezetőben sor kerül a gyűjtemény bemutatására, tárgyaljuk a forráskritika legfontosabb elemeit, majd a diákok csoportokban előre megadott szempontok szerint dolgozzák fel a forrásokat, végül prezentálják megoldásaikat. A foglalkozás forrásismereti gyakorlatnak is tekinthető, amelynek során reflektálunk a forradalom és szabadságharc pécsi és baranyai eseményeire, valamint a röplapok korabeli kommunikációban betöltött szerepére.
Célcsoport: Középiskolásoknak ajánljuk – az 1848/49-es forradalom és szabadságharc témakörének történelemórai feldolgozásához kapcsolódva.
Időtartam: 50 perc
A múzeumpedagógiai foglalkozás feladatainak tartalma
PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemények Osztálya 7621 Pécs, Szepesy Ignác u. 3.
Online kérdőívek kitöltése
A Múzeumok Őszi Fesztiválja programjain résztvevők elégedettségét minden évben mérjük, kimutatásokat készítünk az adatokból, melyek segítenek a tanulságok megfogalmazásában, illetve a következő évre vonatkozó fejlesztések kidolgozásában is. Idén a papír alapú kérdőívek mellett online történik az elégedettség mérése. Kérjük, hogy az alábbi linkre kattintva osszátok meg velünk tapasztalataitokat és véleményeteket ezzel segítve a mi munkánkat is a jövőben.
Az 1848/49-es pécsi aprónyomtatványokról szóló bejegyzés első része egy évvel ezelőtt jelent meg „Forradalom, színház, sajtó” című időszaki kiállításunk apropóján, amely április 30-ig még megtekinthető a Történeti Gyűjtemények Osztályán. Az első részben Kelemen József pécsi kanonok hagyatékáról, a hírek terjedésének 19. századi viszonyairól és az 1848 decemberéig megjelent aprónyomtatványokról olvashatnak részletesen.