Tags

, , , ,

2017. november 16-án nagy megtiszteltetés érte a Pécsi Tudományegyetemet (PTE): Dr. Liptákné Dr. Csekey Éva gyógyszerész, egészségügyi szakjogász, az Országos Gyógyszerészeti Intézet ny. főigazgató-helyettese a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont által gondozott Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjteménynek ajándékozta édesapja, Dr. Csekey Géza 1947. szeptember 27-én, a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen kelt jogászdiplomáját. Az oklevél átadása Prof. Dr. Ádám Antal professzor emeritus gondos szervezésében, egy kis meghitt ünnepség keretében zajlott a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar kari tanácstermében. Az egyetem és a kar nevében Ádám professzor köszöntötte az egybe gyűlteket, majd Csekey Éva meghatott, meleg szavakkal mutatta be részletesen édesapja életútját, jogi pályafutását, színesítve azt családi életük egy-egy személyes történetével. Ezt követően a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény nevében az egyetemi könyvtár Történeti Gyűjtemények Osztálya osztályvezetője, Dr. Schmelczer-Pohánka Éva vette át múzeumi megőrzésre a 70 éves pécsi jogi diplomát.

A díszes átadóünnepségen szép számmal jelen voltak az ajándékozó családtagjai, barátai, így férje, Prof. Dr. Lipták József gyógyszerész, a Semmelweis Egyetem ny. egyetemi tanára, a Szent István Akadémia tagja; Prof. Dr. Szabó László gyógyszerész, a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar professor emeritusa, egyetemi tanár, az MTA doktora, a Szent István Akadémia tagja és neje Dr. Szabó Lászlóné Kőszegi Ildikó ny. szakkönyvtáros (Pécsi Egyetemi Könyvtár); továbbá Dr. Várszegi László gyógyszerész, a Pécsi Tudományegyetem c. egyetemi docense, valamint felesége, dr. Horváth Edit gyógyszerész; Dr. Szabó Zoltán c. táblabíró, a Fővárosi Törvényszék Tanácselnök bírája és felesége, Dr. Szabó Zoltánné nyugalmazott iskolatitkár, végül a család ifjú reménysége, Bene Réka, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar IV. évfolyamos hallgatója.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a pécsi jogi kar képviseletében Dr. Petrétei József egyetemi tanár és Dr. Fazekasné Dr. Pál Emese egyetemi tanársegéd, valamint a Tanulmányi Osztály munkatársai, Albert-Nádi Judith, Bauerné Bózsa Zsuzsanna, Csépleőné Ács Zsuzsanna. Jelen voltak még: az egyetemi lap (UnivPécs) főszerkesztője, Harka Éva és kollégája, Aknai Péter, valamint a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont munkatársai, Arató Balázs könyvtáros és Dr. Gönczi Andrea muzeológus is.

1. kép: A Csekey Géza-diploma átadóünnepsége

Csekey Géza rövid életrajza

Csekey Géza 1917. május 18-án született Székesfehérvárott. A középiskolát a Ciszterci Rend Székesfehérvári Szent István Reálgimnáziumában végezte el 1927 és 1936 között. Érettségi vizsgáit 1936. június 15-én tette le.

2. kép: A székesfehérvári Szent István Reálgimnázium épülete

3. kép A Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem épülete

 

1936. szeptember 18-án beiratkozott a budapesti Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen Jog- és Államtudományi Karára. Az 1939/40-es tanévben engedélyt kapott, hogy hét megfelelően elvégzett szemeszter után – folyamodvány alapján – abszolutóriumot nyerhessen. Utolsó budapesti tanéve az 1939/40-es tanév őszi szemesztere volt, 1939. december 30-án kiállították a végbizonyítványát. Jogtudományi szigorlatra azonban Pécsett, a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemen jelentkezett 1940. január 20-án, államtudományi szigorlatra pedig ugyanezen év június 20-án. Az egyetemi tanulmányok befejezése a második világháborús katonai szolgálata és a francia hadifogsága – ahonnan csak 1946-ben tért haza – miatt jócskán elhúzódott. Utolsó szigorlatát ezután tette le Pécsett, végül 1947. június 23-án kapta meg diplomáját. A pécsi jogi karon ekkor apai nagybátyja, Dr. Csekey István alkotmányjog-professzor volt a dékán.

4. kép: Az ifjú Csekey Géza

5. kép: Az ifjú Csekey Géza

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csekey Géza már budapesti egyetemi évei alatt a Magyar Általános Hitelbanknál volt joggyakornok, és munkáját a diploma megszerzésével is ott folytatta egészen az intézmény 1948-as megszüntetéséig. Ezután a Járműfejlesztési Intézet jogtanácsosa lett. A jogi pályát „osztályidegensége” miatt az 1950-es évek elején el kellett hagynia, és állami gazdaságoknál könyvszakértőként működött hetenként ingázva. Az 1960-as években az Általános Felügyeletnél munkajogi ügyészi állást kapott, azzal a kikötéssel, hogy semmiféle vezető beosztást nem vállalhat el. Mellette munkajogi előadásokat tartott munkaügyi előadók számára a TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) keretében. 1982-ben vonult nyugállományba, de az ÁFOR-nál (Ásványolaj-forgalmi Vállalat), majd jogutódjánál a MOL-nál (Magyar Olaj- és Gázipari Rt.) dolgozott jogtanácsosként az 1990-es évek közepéig. Felesége: Bokory Paulina és három gyermekük: Éva, György, Emőke. Csekey Géza 2003. december 22-én hunyt el Budapesten.

A diploma

A diploma a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemen 1923 óta folyamatosan használt, általános oklevélnyomtatvány-formulájára készült, teljes nevén CSEKEY GÉZA JÓZSEF MÁRIA („Geza Josephus Maria Csekey”) részére. A dokumentumból utólagosan két vonallal kihúzták a „regiae”, azaz királyi jelzőt, ugyanis az univeritas a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem elnevezést csak az 1944/45. tanévig használta, mert az Ideiglenes Nemzeti Kormány annak, valamint rövidítéseinek feltüntetését 1946 januárjára töröltette. Mivel új diploma-formanyomtatványokat nem készíttettek, így a tollal való kihúzás/áthúzás eszközével jártak el a korszakban kiadott diplomáknál a nem kívánatos kifejezések törlésére, ekképpen a szöveg továbbra is olvasható maradt. Így volt ez továbbá a „fidem confessus”, azaz a hit által és a „libera regia”, szabad királyi kifejezésekkel is.

6. kép: A diploma

A diploma aláíró-ellenjegyzője – a szokásokhoz híven az egyetem vezetői – Dr. Lissák Kálmán rektor és orvosprofesszor, valamint – a már említett nagybátyja – Dr. Csekey István, a Jog- és Államtudományi Kar dékánja volt.

7. kép: Dr. Lissák Kálmán rektor

8. kép: Dr. Csekey István dékán

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A régi típusú, fekete, bőrhatású papírral borított hengerben, sötétkék, sodrott zsinegen, fatokban függőpecséttel ellátott diploma a fent már említett egyediségek mellett még több szempontból is érdekes dokumentuma a pécsi Erzsébet Tudományegyetemnek. Csekey Géza budapesti egyetemi joghallgatójaként utolsó doktori szigorlatát is Pécsett abszolválta, majd a diplomáját is itt kapta meg 1947. szeptember 27-én. A függőpecsét feliratából („M. (…) Erzsébet Tudományegyetem 1914”) szintén hiányzik a „királyi” jelző és a címerből a korona. Ezt a pecsétnyomóból előzetesen eltüntették. A nem használatos kifejezések helye üres maradt, hiszen a pecsétnyomók lecserélése sem ment gyorsan, így azokból kivakarták vagy kiszedették azokat. A diplomát a bal felső sarokban 25 forint illetékbélyeggel hitelesítették (2 db 10 forintos és 1 db öt forintos bélyeggel), és 108/1947-48-as számon iktatták.

9. kép: A diploma függőpecsétje fatokban

A dokumentum hátoldalán az alábbi hitelesített kiegészítés olvasható: „Ezen oklevél tulajdonosát a Nyugatra távozott magánalkalmazottak budapesti igazoló bizottsága Ny 2/28 sz. alatt Budapesten 1946. május 25-én igazoltnak jelentette ki. Pécs, 1947. október 7-én. [Aláírás] Dr. Litványi László egyetemi könyvtárnok, dékáni hiv. vezető h.” Az igen halvány körpecsét felirata: „M. (…) Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Kar – Dékáni Hivatal”. A bélyegzőben szintén hiányzik a „királyi” jelző, és a címerből a korona.

10. kép: Bejegyzés a diploma hátoldalán

A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karától Dr. Csekey Géza 1997. május 31-én, diplomája átvételének 50 éves évfordulóján, fél évszázados jogászi pályája elismeréséül megkapta az arany díszoklevelet (Aláírók: Dr. Barakonyi Károly rektor és Dr. Kengyel Miklós jogi kari dékán).

11. kép: Dr. Csekey Géza díszoklevele a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemtől

Az összeállítást készítette: Dr. Schmelczer-Pohánka Éva

Képjegyzék

1. kép: A Csekey-diploma átadóünnepsége (Fotó: Aknai Péter, Gönczi Andrea)
2–3. kép: A székesfehérvári Szent István Reálgimnázium és a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem épülete
4-5. kép: Az ifjú Csekey Géza (Forrás: Családi hagyaték)
6. kép: A diploma (Fotó: Schmelczer-Pohánka Éva)
7–8. kép: Dr. Lissák Kálmán rektor és Dr. Csekey István dékán (Forrás: Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény – Fotógyűjtemény)
9. kép: A diploma függőpecsétje fatokban (Fotó: Schmelczer-Pohánka Éva)
10. kép: A hátoldal feljegyzése (Fotó: Schmelczer-Pohánka Éva)
11. kép: Dr. Csekey Géza díszoklevele a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemtől (Forrás: Családi hagyaték)

Advertisements