Tags

, , , , , , , , ,

A céhes ipartörténet korában a vándorlegényként eltöltött évek fontos szerepet játszottak a mesterré válás folyamatában. A céhbeli mesterré avatás egyik feltétele a középkortól kezdve a vándorlás kötelezettsége volt, melyhez az újkorban már egy meghatározott szövegű, személyleírást adó nyomtatott okirat, az ún. „Kundschaft” használatát írták elő. A bizonyítvány lényege, hogy midőn a mesterlegény a tanulóhelyétől távol bővítette szakmai ismereteit, egy mester erről hitelesen számot adhatott. Magát a vándorlást céhszabályzatok, helytartótanácsi rendeletek szabályozták.
Mivel a Kundschaft csak magáról a munkaviszonyról tájékoztatott, és csupán csekély számú személyes adatot tüntetett fel, a visszaéléseket elkerülendő a 19. századtól szükségessé vált egy a vándorlás adatait pontosabban rögzítő okirat bevezetése. A céhek és a hatóságok szerették volna jobban az ellenőrzésük alatt tartani a mesterré válás folyamatát, a vándorlást megelőző, illetve az az alatti évekre nézve is. Ennek megfelelően, az „1816. július 16-i, 21080-ik Rendelés” szerint Magyarországon bevezetésre került a vándorkönyv (vagy: vándorló könyv), amelyben – a hatóságok ellenőrző bejegyzései folytán – a mesterek hivatalos pecsétjükkel igazolták a legény vándorlásának útvonalát, a mesternél eltöltött tevékenységét, munkavállalásának időtartamát és a „magaviselését”.
Egyaránt szigorú szabályok vonatkoztak a vándor(ló)könyv tulajdonosaira és bejegyzőire is. Aki mesterlegényt vándorkönyv nélkül fogadott fel, megbüntették. Az okiratot minden munkakezdéskor le kellett adni a mesternek, aki azt a szolgálat végén köteles volt visszaadni tulajdonosának; kivéve, ha közben büntetőeljárás indult ellene. Egy vándorkönyv nem lehetett túl költséges („1 váltó forint”) [1], hogy mindenki számára megfizethető legyen, főként, ha a mesterlegény elveszíti, vagy ha betelik, és így másikat kell beszereznie. Vándorkönyv-nyomtatványokat ugyanakkor a nyomdászok csak meghatározott példányszámban nyomtathattak. vándorkönyv Az egyes vándorkönyv-nyomtatványok között csekély eltéréseket fedezhetünk fel, nem csak az oldalszámot vagy a nyomdajegyeket, de akár a tartalmat tekintve is. A Pécsi Egyetemi Könyvtár állományában jelenlegi ismereteink szerint egy darab vándorkönyv lelhető fel. A 134210-es jelzet alatt található dokumentum a pesti Trattner–Károlyi-nyomdából került ki, kiadási évszám nélkül. A szakirodalom ugyanakkor több ugyanilyen, Pesten kiadott vándorkönyvről tud, ám „Károlyi István 1827-ben vette át a nyomda vezetését apósától, Trattner Mátyástól, miből következően e vándorkönyv[ek] kinyomtatásának éve 1827 utánra esik”. [2] Mivel a pécsi példányba bejegyzett első vándorlások 1839-ből valók, így a dokumentum 1827 és 1839 közé datálható.
A pécsi kötet 18,5 x 11,5 cm nagyságú, álló alakú, kemény kötésű, színes márványozott papírral borított, amely „magában foglal 32 számmal jegyzett lapokat.” Az 1. oldalon egy két oldalról lombdísszel övezett, koronás magyar nagycímer látható. Ugyanezen ismertetőjegyekkel rendelkezik a többi, Trattner–Károlyi-nyomdából kijött vándorkönyv is, azaz az állományunkban található okiratot nem nevezhetjük egyedi szerkezetű és tartalmú kiadványnak.
A nyomtatvány kétnyelvű, a 2. és 3. oldalon rögtön ezt olvashatjuk a magyar és német nyelven megfogalmazott címlapokon: „Vándorló Könyv, melly a’ Nagy Méltóságú Magyar Királyi Helytartó Tanátsnak 1816dik Esztendőben 16dikJuliusban 21080dik szám alatt költ K. Rendeléshez képest … Czéh által kiadott.” „Wanderbuch, welches nach Vorschrift der Allerhöchsten durch die königliche ungarische Statthaltery unterm 16ten July 1816 Nro 21080 bekannt gemachten Verordnung von der ehrsamen Innung … in Ungarn ausgefertigt worden.” A magyar nyelvű cím egy kézírásos bejegyzéssel egészült ki a kihagyott részen: „Szabo, 1839. Aprilis 20.kán”. A „Szabo” itt mesterséget jelent: vagyis ez egy szabólegény okirata. Erre utal a könyv 4. és 5. lapján található részletes kifejtés a tanuló személyes adatairól („Az ezen Vándorló Könyv birtokosának személyes leirása”) is, amelyből a következők derülnek ki:

Vezeték Neve: Bajusz,
Kereszt Neve: Mihály,
Mestersége: Német Szabó Legény,
Születése Helye: Tzegléd,
Élet ideje: 16,
Vallása: Református,
Házas vagy Nőtelen: Nőtelen,
Nagysága: Magos,
Testi állása: Vékony,
Haja: Szőke,
Szakálla: Nints,
Ábrázatja: Hosszas,
Annak színe: Fehér,
Különös esmértető jelei: Nints,
Tulajdon keze aláírása: Bajusz Mihály.

A személyes adatokat lejegyző kézírás és Bajusz Mihály aláírása – aki ezek szerint nem volt írástudatlan – nem ugyanaz, vagyis nem a vándorkönyv tulajdonosa töltötte ki a róla szóló alapinformációkat, hanem ő csak ezek után rögtön – erre a tinta azonos színéből következtethetünk – aláírásával szignálta az okiratot. A már említett, címlapon található kézírásos kiegészítés is attól a kéztől származik, aki a személyes adatokat beírta. A német szövegrészt (a 4. oldalon) nem töltötték ki. Talán nem volt szükség a kitöltésére, hiszen a szabólegény csak magyar mestereknél volt szolgálatban, vagy nem beszélték a német nyelvet.
A 6. és 8. oldalon egy 13 pontból álló törvénysor összefoglalója olvasható először magyarul („Törvények, mellyeket minden Vándorló Mester-Legény Vándorlása ideje alatt, ezen Vándorló Könyv értelméhez képest megtartani köteleztetik.”). A 7. lapon, a német nyelvű szövegrész ugyanezt már csak öt pontban sűríti össze („Regeln, welche jeder wandernde Geselle während seiner Wanderszeit zu beobachten hat.”). Innentől kezdve az oldalszámozás teljesen összekeveredett (1-8, 13-16, 9-12, 21-24, 17-20, 25-32).
A 13 pont kimondja, hogy ez az okirat a Kundschaft helyett szolgál; ezt a mesternek minden alkalommal fel kell mutatni, akinek a mesterlegény munkájának módjáról, idejéről számot kell adnia; a céh által történt bejegyzést az illetékes tisztviselőnek vagy tanácsnak helyben kell hagynia; ezt koldulásra felhasználni, más vándorkönyvével élni nem szabad; útlevélként szolgálhat, de csak „Magyar Országban, és a’ Szent Koronához tartozó Tartományokban”; felszólít arra, hogy nehogy ellopják, elvesszen vagy megrongálódjon; ha ez mégis bekövetkezne, azonnal jelenteni kell a legközelebbi „tisztségnek”, de az is jelentendő, ha betelt a könyvecske. Mindennemű hamisítás, rongálás esetén büntetés jár.
A következő négy oldalon, a négy darab, pecséttel ellátott kézírásos igazolás olvasható. A vándorkönyv négy kézírásos bejegyzése így szól:

1.
Ezen betsülletes Ifju nevezet szerent Bajusz Mihály Nemet Szabo itt Kökény Gabornál tiz hetig mint egy betsülletes Ifjuhoz illik ugy viselte magát. Költ Tzegléden. 1839. Aprilisnek 20.dik Napján. F[ő] C[éh] M[ester] Kiss Mihály, K[özép] C[éh] M[ester] Váross(?)i Sámuel, Jedzö N. Seres Mihály.
2.
Ezen betsületes Ifju nevezet szerént Bajusz Mihály Németh Szabo nállunk Szabo Sándornal 35 hetekig mint egy betsülletes ifjuhoz illik ugy viselte magát. Költ Ketskeméten. die 6dik Januarius 840dik Esz. Fö Czéh Mester. Borostyán Josef.
3.
Ezen betsületes Ifju nevezet szerint Bajusz Mihály 10 hetekig dolgozván a mi mestertársunknál N[agy]s[ágos] Seres Josep urnál az idö alat magát betsuletesen viselte amelyet bizonyitunk Czegléden. 13dik Mártzius 840. FöCéh Mester Németh György.
4.
Hogy ezen b[ecsülete]s Ifju, nevezet szerént Bajusz Mihály német szabo, itt a mi Czéhbeli társunknál Gujás István Úrnál [k?]hét hetekig munkában lévén mely idők alatt magát betsületessen viselte adjuk róla petsétünket megerösite bizonyítványunkat. Szentesen 29ik Junii 840. Czéh Mester Sárdi Mihály Mh.

Bajusz Cegléden, Kecskeméten és Szentesen töltötte vándoréveit. A bejegyzések alapján a kötelező három évből („Mivel semmi Mesterlegény sem érheti el a’ Majszterséget a’ nélkül, hogy az arra a’ felsőség által rendeltetett három vándorló esztendőket elvégezze…”) [3] tehát közel a felét teljesítette csak: a szabólegény 1839. február elejétől 1840. június 29-ig közel 60 hetet volt különféle mestereknél. Először körülbelül 1839. február 10-től 1839. április 20-ig 10 hetet Cegléden, onnan 1840. január 6-ig 35 hetet Kecskeméten, majd 1840. március 13-ig szintén 10 hetet Cegléden, végül 1840. június 29-ig további néhány hetet Szentesen. A dátumok alapján arra következtethetünk, hogy a mesterlegény munkája folyamatos volt, kivéve az utolsó helyszínen: még úgy is, hogy a kézírás nem mutat egyértelműséget – „két hetekig”-nek, de „hét hetekig”-nek is olvasható –, Bajusz minimum 3 hónap kihagyással kezdte vándorévét Szentesen az előző, márciusban befejezett ceglédi munkájához képest.
Az aláírók száma nem azonos; leginkább a főcéhmester, vagy mesterek adtak igazolást pecsétjükkel, kézírásos bejegyzésükkel az ott eltöltött időszak munkájáról, a mesterlegény magatartásáról, feltüntetve azt a személyt, mestertársukat is, akinél a legény a gyakorlatát végezte. Az első bejegyzésnél a ceglédi céh jegyzőjének neve is ott szerepel, a többinél azonban nincsen jegyző feltüntetve. Nagyon érdekes, hogy a címlapon található kiegészítés („Szabo 1839. Aprilis 20.kán”) és a 4. oldalon található kézírás a személyes adatokról teljesen megegyezik ezzel az első (ceglédi) igazolás kézírásával. Erre utal a címlapon található dátum is: 1839. április 20., azaz ugyanaz, mint az első gyakorlat befejezésének dátuma. Eszerint nem a szabólegény töltötte ki a 4. oldalon a személyes leírásáról szóló részt és a címlapot, hanem az első igazolás írója, talán maga a jegyző.
Az összes jellemzés ugyanúgy kezdődik (ezen becsületes ifjú, nevezet szerint Bajusz Mihály…), szinte ugyanazzal a szóhasználattal hasonló pozitív jellemzést adva a mesterlegényről. Ez persze nem jelenti azt, hogy Bajusz Mihály ne végezte volna ténylegesen becsületesen a munkáját. Minden bizonnyal ez egy fajta sablonszöveg volt; egy másik zalai vándorlókönyv bejegyzésében is hasonló olvasható: „Hogy ezen betsületes Ifi[u] név szerint Csilag András a mi Városunkban a Mi Chébéli Társunknál Mintzér Urnál Két hétig munkában lévén azon idő alat magát betsületesen viselte bizonyetjuk.[4]

PecsétA szövegek alján a szabócéhek kis pecsétjének piros viasz lenyomata látható: egy címerben található olló képmása, melyet egy vagy több állatfigura is díszít. A két ceglédi bejegyzés alatt található teljesen megegyező pecsét („Sz. C” felirattal) és a két mesterlegény, Seres Mihály és Seres Josep (József) azonos vezetékneve arra utalhat, hogy Bajusz Mihály feltehetőleg ugyanannál a céhnél töltötte kétszer is a gyakorlatát. A 2. pecséten ez a szöveg áll: „Kecskeméti Szabó Czéh Pecséti”, az utolsón azonban elég nehezen olvasható a pecsétfelirat: „A. Sz. E. Sz …, 1778”.
A vándorkönyv – nevéhez hűen – jó nagy utat járt be, mire a Pécsi Egyetemi Könyvtár állományába került: Pesten nyomtatták ki, majd amikor Bajusz Mihályhoz került, Cegléden, Kecskeméten és a Csongrád megyei Szentesen is megfordult. A kiadványhoz egy aprónyomtatvány is tartozik, egy 9,5 x 7 cm-es kis cédula, amelyen az eddigiektől eltérő kézírással a következő felirat olvasható, a Wanderbuch szó magyarosításával: „Cegléd. Bajusz Mihály és ez az: Vanderpuk. 1839dik Esztendőbenn”. A könyv belső címlapján egy bélyegzőpecsét is megmaradt: „Szauer S. Ferencz magánkönyvtára”. Szauer Szegeden élt, magángyűjtő volt. A könyv hátsó lapján, az eddigiektől szintén más kézírásban egy „Szeged” felirat is látható, amely ugyancsak azt bizonyíthatja, hogy ez a vándorkönyv Szegedről kerülhetett Pécsre, először a pécsi Tanárképző Kar Könyvtárába, végül pedig jelenlegi helyére, az Egyetemi Könyvtár Szepesy úti épületébe.

Cegléd. Bajusz Mihály és ez az: Vanderbuk. 1839dik EsztendőbennAz összeállítást készítette: Szilágyi Mariann

[1] Rózsa Miklós: Vándorkönyvek a Nagykanizsai Thúry György Múzeumban
[2] Rózsa Miklós: Vándorkönyvek a Nagykanizsai Thúry György Múzeumban
[3] Vándorló Könyv, melly a’ Nagy Méltóságu Magyar Királyi Helytartó Tanátsnak 1816dik Esztendőben 16dikJuliusban 21080dik szám alatt költ K. Rendeléséhez képest … Czéh által kiadott. Pesten, Trattner és Károlyi, [s.a]. 8.
[4] Rózsa Miklós: Vándorkönyvek a Nagykanizsai Thúry György Múzeumban

Felhasznált irodalom:

 

Advertisements